Hadiösvény

Delmon visszasiet a szobájában, hogy összeszedje a felszerelését a bevetésre.
Először is belebújik a terepmintás katonai gyakorlónadrágba, aminek térd és fenék része vastagabb anyaggal van megerősítve, valamint oldalán a combnál és a lábszárnál nagyobb zsebek vannak rávarrva. Egyelőre Delmon nem pakol ezekbe a zsebekbe. Sötétzöld trikóba bújik bele felülről, amire egy terepmintás zubbonyt húz rá. Gondosan, aprólékosan gombolja be a vékony kabátot. Legvégül egy karimás kalapot vesz fel az ifjú, ezzel kész is van.
A következő, hogy a hátizsákját pakolja össze. Egy-egy alsónadrágot és zoknit dob be a férfi a hátizsák aljára, ezután pólót, pulóvert, és egy váltásnadrágot. Delmon megemeli a zsákot ellenőrizve, hogy milyen nehéz. De még bőven pakolhat bele, állapítja meg a próba után. Persze, hiszen ennivalót még nem is rakott be. Természetesen a csokoládéval kezdi, aztán jönnek az előre tasakolt katonai kaják. Delmon bedobja a rozsdamentes bögréjét, mellé egy kis, könnyű gázpalackot, és főzőfejet, amilyet a hegymászók hordanak mindig maguknál. “Ezzel a részével meg is volnék…” Már csak apróságok hiányoznak, mint egy vihargyújtó, elemlámpa, spárga, mert az mindig kellhet, aztán egy kendő, és egy kötött sapka. “Asszem ennyi…” Delmon jobb oldalsó zsebébe csúsztatja palmtopját. Minek is cipelne hat óriási lexikont, mikor erre a kis PDA-ra ennél jóval több adat rá van már töltve.
“Irány a fegyverterem, vagy hogy is hívják…” Egy pisztolyt kér, a pisztolytáskát pedig jobb combjára erősíti. Mellé egy túlélőtőrt, aminek a tokját bal oldalára, az övébe fűz fel. Delmon Myndraaw kitölti a fegyverek átvételét igazoló űrlapokat, így aztán készen is áll az utazásra.

Delmon Myndraaw, az ifjú régész, és nyelvész kiváló eredményekkel teljesítette az egyetemet. A diploma megszerzése után kettőt pislogni sem volt ideje, máris egy idegen bolygón találta magát. Cseppet sem sajnálta. Azt csinálta amihez értett, és amit szeretett. Szorgosan tanulmányozta az ókori, földi nyelveket, és a földönkívüli megfelelőiket. Gyorsan tanult. Bár néhol a kiejtésben nem lehetett teljesen biztos, de a hieroglifák, és más írásjelek és ábrák világában remekül eligazodott.
Most is kabinjában gubbasztott egy vaskos lexikon fölé hajolva. “Egy csillag zuhant le…” - motyogott magában Delmon miközben mutatóujját a papír felett húzta végig. Ezután jegyzetfüzetébe firkált pár kivehetetlen jelet, amit csak ő tudott kivenni.
- Dr. Ellention, Dr. Mydraaw, kérem fáradjanak a vezérlőbe…
Delmon nem szívesen hagyta félbe az ókori szöveg tanulmányozását. Akkor érzett így, mikor odahaza édesanyja a kész ételhez szólította.
- Megyek már! - Szólt Delmon félhangosan, mint ahogy tette az akkor is, mikor még otthon volt.
Talán érzett némi honvágyat a fiatalember, ami a szokatlan környezetnek tudható be. Igazából nem kötötte semmi a Föld nevű bolygóhoz. Barátai nem igen akadtak, csak szülei hiányoztak neki.
…
Delmon Myndraaw teljesen egyetértett az előtte szóló doktornővel. Nem szívesen vett fegyvert a kezébe. Egy részről a lőfegyverek kezeléséhez nem is értett igazán, másrészről nem szívesen oltott ki semmilyen életet. Na persze Delmon is részt vett egy katonai alapkiképzésen, ami a feltétele volt annak, hogy megkezdhesse munkáját. Ha lehetett választani, akkor inkább csak pisztollyal lőtt, mert kisebb fegyver nem akadt. Hogy esetleg ölnie is kell vele egyszer? Inkább nem is gondolt Delmon a dologra. Ha megkérdezték volna mégis tőle, lehet hogy azt válaszolta volna: inkább öljenek meg engem.

Hadiösvény megvárta, hogy társa bepöntyögje mondandóját, aztán leolvasta azt a kis képernyőről.
- Úgy van! - bólintott a fiatal fiú - én is remélem, hogy szerencsével járunk arrafelé!
Aztán olvasta tovább az indián harcos Dom írását.
- Szóval körülbelül négy nap múlva vissza kell térnünk a táborba. Jól van, nem gond! Sietünk majd!
Már Ösvény is úgy érezte, a kis pihenő után visszatért minden ereje, ezért hamarosan tudta folytatni útját a két felfedező.
~ Dominic valamiért mintha nyugtalan lenne… ~ vette észre az indián fiú társa furcsa viselkedését.
~ Az állatok megérzik a bajt, ~ gondolt Ösvény a vadonban eltöltött hosszú éveire. ~ és Dom-ban sok van az állatok szelleméből. ~
Szinte hallotta a fiú a lossgen ki nem mondott szavait: “Induljunk!”. A harcos máris felkapta vállára bőrtáskáját, és a vadmacskát is hátára akasztotta.
- Gyerünk! - szólt Hadiösvény határozott hangján.
A kis csapatnak úgy egy óra alatt sikerült kiverekednie magát a sűrű aljnövényzeten keresztül a szélesen kanyargó folyó homokos partjára. Ami a vége felé már igencsak nehézkesnek bizonyult, hisz a folyóhoz közeledve megsokasodtak a cserjék, és bozótok. Hadiösvény tomahawkjával ujjnyi vastag lapuleveleket szelt ketté, hogy keskeny utat vágjon maguknak a vadonban.
A folyóparton aztán fellélegezhettek hőseink. Hadiösvény újból elővette tenyérszámítógépét. Oldalába vékony plasztik-tesztcsíkot tolt be, melyre egy csepp folyóvizet csöppentett. A gép pillanatokon belül elvégezte a vizsgálatot, és a miniatűr képernyőn egyből meg is jelent a vizsgálat eredménye. Ásványi összetétel, kémhatás, mikroorganizmusok, és ami a legfontosabb: iható! Ösvénynek nem is kellett több, újratöltötte kulacsát, és nagyokat kortyolt belőle.

Nincs más hátra, mint előre!
Kellemes tempóban, nagy léptekkel indult neki az indián harcos a hosszúnak ígérkező útnak. Jobb oldalán a bőr válltáska, balján pedig a precíziós távcsöves puska, a Vadmacska himbálódzott ide-oda. Az indián fiú meglepetten vette tudomásul, hogy társa annak ellenére, hogy egy értelmes, intelligens lény, mégis négykézláb közlekedik. “A mi bolygónkon csak az állatok járnak négy lábon…” - csodálkozott továbbra is Hadiösvény, aztán nem foglalkozott többet a dologgal.
Szép, napsütéses reggelre ébredhettek a bolygó vendégei, semmi okuk nem lehetett a panaszra. Ha csak az nem, hogy már most, a korai időpont ellenére jóval huszonöt fok felett lehetett a levegő hőmérséklete. Szél sem libbent, ami akár csak egy pillanatra is enyhülést hozhatott volna. Az alaptábortól messzebb Ösvény és Dom hamar bekerültek a dzsungel sűrűjébe. Kar vastagságú, zöld indák állták a vándorok útját, sűrű aljnövényzet gátolta az előrehaladást. Az indán tomahawkjával próbált keskeny csapást vágni az őserdő növénytakarójába, de minden méterért kemény árat kellett fizetnie. Aztán jött Dom kérdése, így kis pihenőt tarthatott a kis csapat.
- Mindjárt mondom én mire gondoltam - zihált Ösvény a megerőltetéstől. Aztán kis, formatervezett kézi gépét kapta elő a táska elülső zsebéből. Ez a tenyérszámítógép nem az volt már, amit annak idején az indián fiú magával hozott a Chetanról. Ez már annak a továbbfejlesztett változata volt, kiegészítve pár extrával.
- Itt vagyunk most! - egy gombnyomásra Hadiösvény tenyeréből holografikus kép emelkedett föl a helyi domborzatot ábrázolva. A számítógép az eligazításon kapott információk alapján generálta a domborzati modellt, és az út-vektor alapján számította ki Hadiösvény és Dominic helyzetét.
- A közelben egy széles folyam kanyarog a hegyek között - folytatta a fiú, közben társa reakcióit figyelte - szerintem a folyóparton kéne haladunk a folyásiránnyal szemben, tehát felfelé. Ott talán könnyebben tudunk előrehaladni. És akkor utunk során mindig lesz ivóvizünk, foghatunk halat, és az uszadékfákból tudnánk tüzet rakni. Egy-egy napra pedig eltávolodhatunk a folyótól, felkutatva más részeket is. Közben meg persze végig mindent dokumentálunk.
- Hát ennyi! - csukta össze Hadiösvény a tenyérszámítógépet, és csúsztatta vissza tokjába. - Így hirtelen ez jutott eszembe. De ha van valami ötleted, akkor mond nyugodtan!
Az ifjú indián harcos türelmesen megvárja, hogy Dom leírja, amit mondani szeretne.

[Hadiösvény, Dominic]

Az indián sátránál fura lény ácsorgott, Hadiösvény még nem látott soha életében hozzá foghatót. Az indán bensőjében egy pillanatra meghűlt a vér, aztán erőt vett magán az indián fiú, és kimért, határozott léptekkel folytatta útját a sátor felé. A lényt láthatóan kicsit meglepte Ösvény váratlan felbukkanása, de ennek ellenére bámulatos sebességgel mozgott. Az indián fiúnak nem sok lehetősége maradt a cselekvésre.
~ Betolakodó? ~
A hideg futkosott végig a fiú gerincén. Ha harcra került volna a sor, csak tomahawkjára hagyatkozhatott volna Hadiösvény, révén, hogy puskája a sátorban maradt.
Ám a lossgen barátsággal köszöntötte az indián harcost, bár csak egy fejbiccentéssel. Ennek okát gyorsan megértette Hadiösvény, amikor a lény egy tenyérszámítógép képernyőjére gépelte be a mondanivalóját.
- Én vagyok Hadiösvény a Chetan-ról. - bólintott az indián fiú a feltett kérdésre. Most már lehiggadt, hogy nem kell az életéért megküzdenie a gépfegyveres ellen.
- Rendben! - nyugtázta Ösvény, jobbját nyújtotta. Bár igazán emberi szokás a kézfogás, a földi civilizációval kapcsolatba lépett idegen lények már ismerik ennek jelképes jelentését. Reméli Hadiösvény, hogy ez ebben az esetben sincs másképp.
~ “Dom” ~
Előbb hallotta a fiú a szót, mint azt a képernyőről leolvasta volna.
- Dominic! Te azért hallod, amit én mondok? - szóban és írásban is feltette a kérdést az indián.
A választ megvárta, majd egy percre eltűnt a sátorban. Valóban nem volt az annál több idő, hiszen csak a puskát és a válltáskát kellett Hadiösvénynek magához ragadnia. Nem volt szokása szétpakolni, így minden egy helyen volt.
- Készen is vagyok! - bújt ki Hadiösvény átmeneti lakhelyéről. Bőringe mellkasán feszült, övébe a fényes tomahawkot dugta, keresztbe vetett táskája a hátán lógott benne a legszükségesebbekkel.
- Irány a dzsungel!

[Gyengélkedő / Még az Argosz előtt]

Hadiösvény nem csak a kalandok utáni sóvárgás miatt kelt a hosszú útra. Céljai között más is szerepelt. A Chetan-ról elindulva az indián fiú elhatározta, hogy az űrbéli utazása során megszabadul a fájó emlékeket őrző kiberagytól. Mert szülőbolygóján nem állt rendelkezésre az az orvosi technika és tudomány, mely lehetővé tette volna a komplikált beavatkozást, a kiberagy eltávolítását.
A hosszú ideig tartó bolyongás után végül az indián harcos egy hatalmas véletlennek köszönhetően rátalált az Állomásra. Ösvény nem is sejtette, hogy talán majd itt gyógymódot lelhet, és megszabadulhat az implantátumtól. Az orvosok bizakodóak voltak a beavatkozással kapcsolatban, Hadiösvény jó esélyekkel nézett a műtét elébe. Mert a neurológiai kivizsgálások kedvező eredményei azt mutatták, az indián fiú agyi működéséhez már nem szükséges a gépi segítség. Sőt! A leletek arra engedtek következtetni, hogy Hadiösvény agya úgymond sok mindent eltanult a processzortól. A tények előtt maga a főorvos is értetlenül állt, a jelenséget nem tudta semmivel sem magyarázni.

Hadiösvény fölé fénylő angyal hajolt. Megsimogatta a fiatal indián fiú homlokát, mire ő lassan felnyitotta szemeit, de pislognia kellett az erős, vakító fénytől. Az indián fiú  látóteret egy angyali arc töltötte be.
- Most már minden rendben! - csengtek az angyal szavai.
- Már találkoztunk… - suttogta az indián, a nő csak némán bólintott.
- Szellemed segítségek nélkül is ismeri már a lelkek kapocsát, s még sok más tudást! Képes vagy arra, amit hosszú idő eltelte után csak ősöregek bírnak!
Az angyal elengedte Hadiösvény erőtlen kezét, és kibontotta hatalmas szárnyait.
- Veled leszek utadon!

Hadiösvény fölé fénylő angyal hajolt. Megsimogatta a fiatal indián fiú homlokát, mire ő lassan felnyitotta szemeit, de pislognia kellett az erős, vakító fénytől. Az indián fiú látóteret egy angyali arc töltötte be.
- Jól van Hadiösvény? - kérdezte szelíden az ápolónő, Hadiösvény csak némán bólintott.
- A beavatkozás jól sikerült! Nem érte az agyat maradandó károsodás!
Az indián mintha csak ezt akarta volna hallani, a kimerültségtől máris mély álomtalan álomba zuhant.

Hadiösvény csak forgolódott fekhelyén a sátorban. Nem jött álom a szemére, a gondterhes gondolatok egymást kergették a fejében. Mindenféle dolgon járt a fiú agya, mint mindig, ha valami nagy dolog van készülőben. Márpedig a holnapi nap minden bizonnyal eseménydús lesz. Új bolygó, új élmények. Éjfél körül aztán úgy döntött a fiatal fiú, hogy kiül a sátor elé, és levegőzik egy kicsit. A teliholdat nézte Ösvény, ami most jól megvilágította az indián arcát, kiemelve annak finom vonásait. A távolból valamilyen állat fülsértő vonyítása hallatszott el egészen a táborig. Farkasok éjszakája, így tartják a mingan törzs indiánjai. Lám ez itt sincs másképp!
“Ám mégis aludni kéne egy kicsit!”
Az indián harcost nagy nehezen elnyomta az álom. De rémálmok gyötörték a fiatal fiút. Zuhant, újra zuhant, Két Igazság lökte őt a mélybe. Pár óra alvás után Hadiösvény verejtékben úszva riadt sátrában. A nap épphogy csak felkelőben volt, a hajnali nedvesség még mindent beborított. Ösvény csupasz felsőtesttel lépett ki a sátorból, szemei szikrát szórtak, arcán a mindenre elszántság vad tüze izzott. Hosszú fekete haja sötét zuhatagként omlott alá széles vállaira. Az izmos indián két nagy szökkenéssel a tábor melletti bozótosba vetette be magát…
Mikor Ösvény újra visszatért sátrához, arra lett figyelmes, ahogy egy különös alak hajlékán keresi őt.
- Jó reggelt! - köszöntötte az indián a lossgent, amint odaért hozzá.

Hadiösvény csendben, és figyelmesen hallgatta Norgel előadását a bolygóról. Az indián fiú hosszú puskájára helyezte testsúlyát, hogy kényelmesebbé váljon számára az állás. Az eligazítás alatt Ösvény új környezetével barátkozott, mely nem sokban tért el a Chetan-tól. A bársonyos szellő lágyan kapott bele az indián harcos ébenfekete hajzuhatagába, és Ösvény arcán érezte a forró nap melegítő sugarait. Mélyeket szippantott az Argosz levegőjéből, mely egész másképp hatott, mint az Állomás vagy az űrhajók légköre.
Ösvény leguggolt és egy marék termőföldet vett a tenyerébe, hogy az ujjai között folyjon újból vissza a talajra. Hadiösvény lelke olyan volt, akár egy rabláncról szabadult vadállat, mely most ismét megérezte a szabadság ízét. Ösvény magába fogadta a természet éltető erejét, izmai megfeszültek, orrlyukai kitágultak, szeme összeszűkült, … szelleme kiteljesedett. Ujjai a híres tomahawk díszes nyelére fonódtak, marka erősen szorította a napfényben csillogó csatabárdot.
- Argosz… - suttogta szinte csak magában az indián fiú, majd ismét felegyenesedett.
- Ha lehetséges, akkor a dzsungelben szeretnék felderítést végezni - Ösvény az indiánok módján röviden és határozott hangon szólt, de nem követelődzően.

A novellát 2008 november 7-én kezdtem el írni, de az első jelenet után egyből meg is akadtam. Azt nagyjából tudtam, hogy Ösvénynek le kell zuhannia, de az még nem tisztult ki a fejemben, hogy hogyan és kivel kell megküzdenie. A novella végső formáját tegnap nyerte el, délután befejeztem és nagy pihenés után este néztem át és egészítettem ki pár mondattal.
A cím eredetileg arra utal, hogy Hadiösvény a halál állapotába kerül egy tragikus baleset következtében. Aztán jött az ötlet, a sziklás, szakadékos ösvényt is a Halál Ösvényének neveztem el. Azt az ösvényt, melyen a fiatal indián a halálába szalad.
Hadiösvény törzsét is csak a napokban neveztem el, így a mingan név is csak most került bele a sztoriba. Sokáig gondolkodtam, hogy azt mondjam-e, Hadiösvény a mohikánok törzsének tagja. Végül nem tettem meg, de a mingan törzsfőnököt Nagy Kígyónak neveztem el.
A novellában több helyen vannak ismétlések. A napfényt kétféleképpen írom le a sütkérező gyíknál és Két Igazság tőrénél: “smaragdzöld gyík fürdött a forró nap simogató fényben” és “mocskos kés villant a nap szúrós fényében”. Szó szerint teljesen más megvilágítást kap az ijedős gyík és a gyilkos fegyver.
A másik ilyen ismétlés során a “Hadiösvény fölé fénylő tündér hajolt. Megsimogatta a fiatal indián fiú fejét, mire ő lassan felnyitotta szemhéját.” mondatok bukkannak fel újra a történetben. Egyrészről Vadrózsát szerettem volna egy tündérhez hasonlítani, másrészről Hadiösvény számára az ébredés ugyanúgy hat mindkét esetben.
A műben Hadiösvény és Két Igazság ellentéte fegyvereiken is megmutatkozik. Két Igazság egy “vértől mocskos kést” tart a kezében, míg Hadiösvény “fénylő csatabárdjával” harcol a romlott sámán ellen.
Mielőtt az a vád érne, hogy magam sem tudom, eldönteni mi történt Hadiösvénnyel. De, én tudom. Már csak az a kérdés, az olvasó mit gondol?

Hadiösvény gondolataiba merülve ücsörgött a folyosó hideg padlóján, hátát a fémesen csillogó falnak támasztotta. A korozani megjelenésére gyorsan feltápászkodott. Hosszú puskájára támaszkodott, úgy hallgatta végig az eligazítást.
- Köszönöm! - biccentett a középkorú férfinak, mikor átvette tőle a parányi adatkristályt. Az adathordozót a multifunkcionális tenyérszámítógépébe csúsztatta, majd szinkronizálta kiberagyát a kézi számítógéppel. A bolygót részletesen leíró adatköteg pillanatok alatt feltöltődött a kiberagy központi memóriájába. Szerencsére Ösvény elméjét nem terhelték le közvetlen ezek az információk, csak úgymond tudat alatt raktározódtak el. De ha szüksége lesz valamire, akkor gond nélkül nyúlhat a memóriamodulhoz.
- Persze! Mehetünk! - helyeselt Ösvény a korozani invitálására. - Én a nyomkereséshez értek a legjobban, ezért a felderítést választanám. És mert világéletemben az erdőt jártam, úgy gondolom, a dzsungel talán kedvező terep lenne számomra - intézte szavait a fiatal indián beszállás közben a korozani férfi felé. - Remélem segítségükre lehetek a bolygó felszínén!